A túlélési- és navigációs specialista, valamint túravezetéssel is foglalkozó Hidvégi-Üstös Pál a világon elsőként vállalkozott arra, hogy végigfussa a Duna teljes, háromezer kilométer hosszú partszakaszát. A kivételes teljesítménnyel az a célja, hogy felhívja a figyelmet a természeti értékekre, a globális felmelegedés miatt is egyre fontosabb édesvízkészletre, illetve Európa legjelentősebb folyójára, a Dunára, amely nemcsak ivóvízbázis, hanem közlekedési útvonal, valamint a pihenés és a sportolás helyszíne is.

A távot Hidvégi-Üstös Pál nem egyedül futotta végig, csatlakozott hozzá kárpátaljai barátja Takár Károly „Katyó”. Az ultramaratonista nem először járt Zebegényben. Mivel Vácon lakik, rendszeresen kerékpározik arra és több előadást is tartott már a gyerekeknek. Hidvégi-Üstös Pál és társa Takár Károly 10 országon keresztül, a Fekete-tengeri torkolatig futnak, ahova a tervek szerint december 8-án érkeznek meg.