A grafikus 2012-ben Zebegényi arcok címmel állított össze egy kiállítást, amelyre 20-22 településen élő karikatúráját rajzolta meg közel félév alatt. Elmondta a tárlattal az is célja volt, hogy minél több technika alkalmazását kipróbálja. Készültek rajzok ceruzával, akvarell, ecsetfilccel, egy-, illetve két színnel is.

A 2012-es Londoni 5 karikás játékok alkalmából Nők az nyári olimpián címmel hirdettek képzőművészeti pályázatot. Sándor Róbert 3 karikatúrával jelentkezett a versenyre és első helyezést ért el. Közönségének azt is elárulta, mi a jó karikatúrakészítés titka. Jelenleg a Nimród erdészújság humorrovatába készít rajzokat, és elmondta, ha összegyűlik elég karikatúra a helyiekről nem zárkózik el egy újabb Zebegényi arcok című kiállítástól. Az előadás végén Sándor Róbert a hallgatóság kérdéseire is válaszolt.