A sorrendiséget sorsolással döntötték el, így elsőként Juhász Leventéné polgármesterjelölt beszélt elképzeléseiről a hallgatósághoz. A háromgyermekes édesanya, aki születésétől fogva él a faluban programjából a gazdasági stabilitást, a bevételi források felkutatását,  a hagyományok ápolását, a vállalkozások segítését, az ideérkezők színvonalas kiszolgálását emelte ki.

            Csókáné Salamon Melitta polgármester-  és képviselőjelölt jelenleg is tagja a testületnek. Előtte civilként tájékozódott a falu dolgairól az üléseken. Nevéhez fűződik egy hagyománymentő egyesület megszervezése, és úgy gondolja, vannak még tartalékok a faluban mind gazdasági, mind szürkeállomány tekintetében. Részletes programjáról az interneten is tájékoztatja az érdeklődőket.

            Ipolyi István Zoltán polgármesterjelölt saját szerkesztésű információs honlapján rendszeres tájékoztatással igyekszik segíteni a zebegényieket. Itt olvasható programja is, melynek alappillére a zebegényi gazdasági élet fellendítése, bevételszerzési lehetőségek felkutatása, kiaknázása, a lakosság jövedelemhez jutásának elősegítése. Hangsúlyozta, hogy fontos lenne, hogy a civileket tanácskozási joggal hívják meg a jövőben a testületi ülésekre.

            Esztergomy György polgármesterjelölt mottóként kiemelte, hogy nem ellenezni kell a dolgokat, hanem meghaladni. Elmondta gondolatait Istenről, Hazáról, Zebegényről. Hangsúlyozta az adott szó megtartásának, a felkészültségnek, az elkötelezettségnek a fontosságát.

            Sinkó Vilmosné polgármester- és képviselőjelölt, a falu jelenlegi polgármestere elsősorban azt emelte ki, hogy mindenkinek megfelelni fizikai lehetetlenség. Számára az elmúlt ciklusban az volt a fontos, hogy a falu egészének érdekét képviselje, és ne engedjen egyéni érdekeknek. A polgármesterasszony beszélt az eltelt időszakban benyújtott és nyertes pályázatokról, a falu gazdálkodásának, költségvetésének egyensúlyáról.

 

A polgármesterjelöltek után a képviselőnek indulók következtek. Legfontosabb gondolataikat néhány percben mondhatták el. Ismertette a faluval kapcsolatos elképzeléseit Kórusz Bea, Pásztor László, Járik Gábor, Bernáthné Polyák Laura, Ihar László, Faludiné Kmetty Éva, Hermány Géza, Pálmai Béla, Tótok Istvánné.

 

A bemutatkozások után a lakosság kérdéseire válaszoltak a jelöltek. Szóba került többek között a polgármesteri illetmény, a belső erőforrások kihasználása, a löszfal problémája, a sportpálya rendezése, a településkép javítása, a pályázati lehetőségek kiaknázása. A választási fórumon készített teljes felvételünk Kommentár nélkül című műsorunkban és az interneten is megtekinthető.