Heim Endre, a verseny főszervezője elmondta, hogy a Kiscuki köz népszerűsítése érdekében a rajtot követően elhelyezett néhány szalmabálát, ezzel is beégetve a résztvevők memóriájába a helyszínt. A nyolckilométeres táv további részében is voltak észbontó akadályok, mint a vizesvödör hordás, a kötélmászás, illetve a patakmederben-, vagy a dombon lefelé való futás… Aki rajthoz állt, örök élménnyel gazdagodott, Udvardi Sarolta, Garas Ábel és Molnár Marcell viszont egy-egy aranyéremmel is, hiszen Sarolta a hölgyek, Ábel az urak, míg Marcell a gyerekek kategóriáját nyerte meg.