Az iskola diákjai műsorral ajándékozták meg a pedagógusokat, majd Sajtos Sándor polgármester köszöntötte a megjelenteket, és beszélt az iskolával kapcsolatos tervekről, felújításokról. Ezután Béres Gabriella művelődésszervező hirdette ki a díjazottak nevét. Elsőként Kővári Endréné óvónő vehette át az elismerést, aki mindig fontosnak tartotta a környezet, a környezetvédelem megismertetését a gyerekekkel. Emellett gyakran állít össze műsort a falu különböző rendezvényeire, amelyeken az óvodások szerepelnek. A másik fődíjat Matus Klára tanárnő vehette át, aki 25 éve tanít a Pollack Mihály Általános Iskolában és négy osztályt vitt végig, mint osztályfőnök. Nagy hangsúlyt fordít a tehetséges gyerekek támogatására, valamint a hátrányos helyzetben lévő gyerekek és családjaik segítésére. 2012-től igazgatóhelyettese az iskolának. Az óvodapedagógusok közül további kitüntetéseket kapott Baranyainé Gräff Klára, Bánáti Anita, Varga Ildikó és Molnár Gergelyné Ibolya. Az iskolai vezetés oklevéllel és könyvvel díjazott még négy alsós, négy felsős, és két zeneiskolai tanárt. Elismerést kapott Lintner Andrea, Papp Julianna Judit, Magyarné Rátóti Katalin, Csereklyéné Szente Ildikó, Kökényné Krafcsik Ibolya, Gellért Gabriella,  Bándiné Tasnádi Ágnes, Varga Jánosné, Vaczó Zoltán, Viplak Katalin, Ormándi Jánosné és Fábián Csaba. A pedagógusnapi rendezvény egy meglepetés produkcióval zárult: a jelenlévők megtekintették a Pollack-sulidal videóját, melynek szövegét Mákó Miklós zeneiskolai igazgatóhelyettes írta. Az ünnepség fogadással zárult.