Az egyesület ingyen bocsátja rendelkezésre az árusító helyeket, hogy segítse a vásározókat. A környező településekről többek között bőrdíszműves- és textil termékekkel, mézeskaláccsal, valamint fából, filcből készült ajándéktárgyakkal érkeztek a készítők.  A szervező turisztikai egyesület a vásáron is kínálta állandó, Visegrádhoz kapcsolódó termékeit. A vásár idejére a Palotaház régmúlt mesterségeit bemutató műhelyei is megnyíltak. A kétnapos rendezvény szombaton a Szent György Lovagrend Katonai Hagyományőrző tagozatának lovagi tornabemutatójával kezdődött. A vásár mindkét délutánján a gyermekek kézműves foglakozásokon vehettek részt, Luca-búzát ültethettek és hagymanaptárt készíthettek. A szervezők meleg italokról és kültéri melegítőkről is gondoskodtak. A legkisebbek a Portéka Színpad „Decemberi csillagok” című interaktív előadásán vehettek részt. A bábelőadás után forró csokival vendégelték meg őket. A visegrádi adventi vásárt a helyi és környékbeli fiatalokból álló Szimbola zenekar ünnepi koncertje zárta.