A gyerekek csak úgy csatlakozhattak a virágegylethez, ha betartottak öt szabályt: segíts másokon, szeresd az állatokat, szeresd a virágokat, minden nap valami jót cselekedj, az adott szavadat mindig tartsd meg! Kötni, horgolni tanultak, énekeltek, táncoltak, színdarabokat adtak elő és sokat sportoltak a mini köztársaság tagjai. Hutter Jánosné polgármester nyitóbeszédében elmondta, hogy bár ennek az időszaknak már vége, a grófné emlékére és az egykori virágegylet tagjainak tiszteletére, immár harmadik alkalommal szervezi meg a Zöld Panoráma Egyesület a Virágolimpiát. A polgármester ezt követően köszöntötte azt a megjelent nyolc egykori egylettagot, akik részesei voltak, a közel 80 évvel ezelőtti eseményeknek.