A kérdező Murányi Sándor Olivér erdélyi magyar író, aki az irodalom mellett harcművészettel és néptánccal is foglalkozik. A székelyudvarhelyi születésű, jelenleg Surányban élő Murányi Sándor Olivérnek eddig négy kötete jelent meg: az Üres és Teli című harcesszé, a Felnyomták szentnek, és a Zordok, a székely szamuráj című regény, valamint a medvékről, halakról és férfiakról szóló, Medvenéző című novelláskötet. Murányi Sándor Olivér nemrégiben költözött a Szentendrei-szigetre, ahol elhatározta, hogy a helyieket is bevonja az irodalmi körforgásba. Ezért indította el beszélgetéssorozatát, amelynek első állomásán Grecsó Krisztián íróval a Harminc év napsütés címmel, idén megjelent, új kötetéről folytattak eszmecserét. Grecsó Krisztiánnak 1996 óta 15 kötete jelent meg, melyek közül többet idegen nyelven is kiadtak. 11 kitűntetése között többek között József Attila-, Faludy György-, Déri Tibor-, és AEGON Művészeti díj is szerepel. Az idén megjelent Harminc év napsütés című könyv a szerző személyese emlékeit idézik fel: a nagymamákkal töltött nyarakat, a szabálytalan karácsonyestéket, az önálló élet első bizonytalan lépéseit, a hosszú vágyakozásokat és a rövid találkozásokat. 

Az Írók a szigeten című rendezvénysorozat következő alkalma december 15-én lesz, melyen Bodor Ádám Kossuth-díjas erdélyi íróval beszélget. Murányi Sándor Olivér a pócsmegyeri rendezvényközpontban.