A rendezvényen, főként sport és ügyességi játékokkal várták a gyermekeket. Többek között volt kötélhúzást, lufi fújó- és lángos evő versenyt, valamint lehetett hulahoppkarikába labdát célba dobni,   és gyöngyöt fűzni is. Aki pedig átváltozásra vágyott, azt arcfestéssel varázsolták pillangóvá, vagy akár félelmetes tigrissé. Egy egészségsátorban nemcsak gyerekeknek szóló programok voltak. A betérőknek megmérték a vérnyomását és tanácsokat kaptak, arról hogyan szokhatnak le a dohányzásról és hogyan őrizhetik meg szép mosolyukat. Idén főtt étellel is megvendégelték a kicsiket, bográcsos paprikás krumplit főztek A versenyeken sok apró ajándék talált gazdára, a 8 és 12 év közötti, biciklivel nem rendelkező gyerekek között pedig egy kerékpárt is kisorsoltak.