Tringer László munkássága összefonódik az egyházzal. Orvosi és szakorvosi tanulmányainak befejezése óta folyamatosan fogad és kezel egyházi személyeket, novíciusjelöltek és szeminarista jelöltek előzetes orvosi pszichológiai vizsgálatát végzi. Többek között szerzeteseknek tart személyiségfejlesztő és önismereti tréningeket, előadásokat, részt vesz keresztény szellemiségű konferenciákon, rendszeresen publikál a Teológia és a Vigília c. katolikus folyóiratokban is, illetve fejezeteket ír keresztény szellemiségű könyvekben. Egy bencés szerzetes, Lovas Elemér gyűjtötte össze Szent Margit életéről a fellelhető forrásokat és könyvbe foglalta őket. Tringer László kiemelte, az 1939-ben megjelent kötetben a szerzetes igyekezett a legendákat különválasztani a tényektől. Szó van benne az Árpád-házi hercegnő pszichés betegségéről, amely a korabeli dokumentumokban feljegyzett személyiségjegyei alapján feltételezhető. Tringer László ezt a kórképet bizonyítandó ragadott ki történeteket a szent életéből történeteket.