M. Marcell 21 éves pilisszentkereszti lakos 2015. április 24-én késő este gépjárművel közlekedett Szentendrén a Római S. utcán a Kálvária utca irányába. Haladása során egy jobbra ívelő útkanyarulatban megcsúszott a gépkocsival és az úttest bal oldalán lévő ingatlan kerítésének ütközött. Személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett a baleset során. A baleset helyszínén intézkedő rendőrök M. Marcellel szemben alkoholszondát alkalmaztak. A szonda eredménye ebben az esetben is a gépjárművezető ittasságát bizonyította.

P. József 33 éves tahitótfalui lakos 2015. szeptember 27-én az esti órákban gépjárművel közlekedett Tahitótfalu lakott területén belül a Tildy Zoltán hídon, a 11-es főút irányába. Haladása során a hídról való lehajtást követően a Szabadság tér körforgalmi részénél felhajtott a terelőszigetre, ott nekiütközött egy jelzőtáblának, majd felhajtott a körforgalom közepén lévő füves területre, ahonnan lehaladva megállás nélkül továbbhajtott Budapest irányába. A balesetet követően a férfit intézkedés alá vonták a rendőrök, akivel szemben alkoholszondát alkalmaztak. A szonda eredménye P. Józseffel szemben ittasságot bizonyított.   

A három férfi ellen járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Szentendrei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán. Gyanúsítotti kihallgatásuk során elismerték a bűncselekmény elkövetését.  A nyomozóhatóság befejezte az eljárást és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal a napokban megküldte a Szentendrei Járási Ügyészség részére. (forrás: Szentendrei Rendőrkapitányság)