A mértékadó árvízszint megemelése miatt azonban újra kellett tervezni a védművet, valamint a határidő meghosszabbítása és a költségkeret kibővítése is szükségessé vált. Márciusban kormányhatározat született a Duna menti árvízvédelmi beruházások Visegrádon című projekt támogatásának növeléséről és szakaszolásáról, valamint a projekt második szakaszában felmerülő költségek fedezetének biztosításáról. A beruházás főösszege ezzel több mint 2 milliárd forintra növekedett, az első szakasznak idén december végéig, a második szakasznak pedig 2016-ban kell befejeződnie. A módosított tervek elkészítését és engedélyezését követően idén júliusban kezdődhettek el ténylegesen az első szakasz kivitelezési munkálatai. Az MVZ Visegrád Konzorcium az ezt követő hónapokban 10 ezer köbméter földet mozgatott meg, 1600 köbméter betont, 183 tonna betonacélt valamint 3200 négyzetméter szádlemezt épített be a védműrendszerbe. A kivitelező 1440 méter hosszú mobilfalas árvízvédelmi rendszert épített ki a hozzá tartozó vízelvezetéssel, szivárgókkal, továbbá elkészíttette a második ütemben épülő gátszakaszok kiviteli terveit.