A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága (PMMI) kiadásában megjelent, Levelek Rómából - Szőnyi Zsuzsa és Triznya Mátyás levelei a Szőnyi és Triznya szülőkhöz (1949-1956) című, két egységből álló kötet Szőnyi Zsuzsa 1949 februárjától az év végéig vezetett naplóinak füzérét, a "Disszidolt" és az otthonra küldött "tudósításokat" tartalmazza.

    Egy már elmerült Róma képe is megjelenik, ahol megtalálhatók Gina Lollobrigidáról vagy Sophia Lorenről szóló csípős megjegyzések is, egy mulatságos olasz házibuli leírása vagy egy-egy karikatúraszerűen felvázolt portré. "A levelet ritkábban író férj gyakran odaírta a feleség által írt levél végére: Zsuzsa nagyszerűen leírta, nincs mit hozzátenni. És igaza volt" - hangsúlyozta az irodalomtörténész.     "Fiatalok voltunk, és Rómában derült ég és szabad világ fogadott, emellett szerencsénkre Olaszország ekkor kezdett fölemelkedni, ami munkaalkalmakat is teremtett" - mesélt az olaszországi kezdetekről, majd a folytatásról az MTI-nek Szőnyi Zsuzsa. Férje, Triznya Mátyás Vittorio de Sica Csoda Milánóban című filmjén kapott munkát, ahol megismerkedett a filmes trükkökkel, s ezzel karrierje is elindult; 28 éven át volt az olasz filmvilág meghatározó alakja.     A naplók és a levelek megszületésének okát Szőnyi Zsuzsa így foglalta össze: "muszáj volt leírnom azt, amit látok, és ezt a szüleimmel is megosztani". Mint mondta, megfigyeléseit, néha csípős véleményét, élesebb megjegyzéseit és egyéni hangú leírásait, melyek korábban is jellemezték, a levelekbe tudta átmenteni.     A Levelek Rómából a 2009-ben megjelent, Szőnyi István festőművész és Bartóky Melinda leveleit közreadó, Levelek otthonról című kötet szerves folytatása - mondta el Köpöczi Rózsa szerkesztő, a zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeum művészettörténésze, hozzátéve: szerkesztőtársával, Klemmné Németh Zsuzsa igazgatóval arra törekedtek, hogy ezt a második könyvet is gazdagon illusztrálják. A több mint 230 közreadott levél mellett a borítékokba becsúsztatott, a levelekkel együtt küldött fotók és Triznya Mátyás római festményei mégis többek mint illusztrációk: dokumentumok, értelmezik és tagolják a kötetet.     Szőnyi Zsuzsa - aki 2010-ben költözött haza végelegesen - 2004-ben ajándékozta a zebegényi múzeumnak a páratlan értékű forrásanyagot, az emigrációjuk alatt szüleivel folytatott levelezés teljes anyagát.