A rendezvénysorozat állandó eleme a gyermekrajz- és képzőművészeti pályázat díjátadója, amelyen Lengyel Rita grafikusművész hirdetett eredményt. Elmondta, idén rekordszámú művet neveztek a versenyre, 9 általános iskolából összesen 350 alkotás érkezett. A pályaműveket Wegroszta Gyula festőművész és Szőnyi Zsuzsanna szobrász-restaurátor érékelte. Az indulóknak Áprily Lajos két költeménye alapján kellett elkészíteniük alkotásaikat. Az alsó és felső tagozatos diákok külön témákban alkottak. Lengyel Rita elmondta, a követelmény nem illusztráció készítése volt a versek alapján, hanem azt kellet a gyerekeknek feldolgozniuk, hogy mit mond számukra a költemény. Az alsó tagozatosok a Ragyogó Madár című verset kapták feladatul, melynek két versszakát szétosztották az első és második illetve a harmadik és negyedik osztályosok között. A felsősöknek A ködös évszak előtt című költeményt kellett feldolgozniuk. Lengyel Rita kiemelte, hogy a vers első versszaka az idei Áprily-hét mottója is egyben.