Összes komment

A falu rendezési terve 2005 évtől húzódik folyamatosan. Több ingatlan tulajdonos beadta kérvényben az igényét a tömbösített átminősítéssel kapcsolatban. Ezért miért kell újra beadni. A családunk eddig ötször adta be az igényét az átminősítés miatt. Ha annyira jó az ügyintézés és a rendszer akkor vegyék elő a régi kérvényeket. Ígéretekből elég volt. Sok fiatal akik egy tömbben rendelkeznek földtulajdonnal teljesen hiteltelennek tartják az ígérete miatt az önkormányzatot, ezért néhányan nem Zebegényben telepedtek le ezen okok miatt. Salamin Főépítész úr alkalmatlan a falu építési ügyeinek intézésében, ezért társadalmi munkában helyi építészt megbízása lenne a legszerencsésebb megoldás. Az alpolgármester úr a riportjában úgy adta elő a falu ügyeit, mintha nem lennének problémák, mert mindent szinte megoldottak. Mintha nem Zebegényben lakna hanem Monte Carlóban. Ez egy óriási blöff.
Mire mondta
Tahitótfaluból általában a rendezvény előtt 1-2 héttel küldik el szerkesztőségünkbe a hirdetményt. Sajnos Visegrádról nem kaptunk ilyet. Természetesen legközelebb, ha megkapjuk a meghívó szövegét, szívesen felszerkesztjük a honlapra a visegrádi rendezvény hirdetését is. Emellett a honlap látogatói is szerkeszthetnek fel hirdetéseket a Hír beküldése menüpontban. Várjuk és köszönjük azoknak a közleményeit, akik információkat szeretnének közzétenni.
Mire mondta
Kedves Nézőink! Többen jelezték felénk, hogy nem indul el a videó. A hibát kijavítottuk, elnézést kérünk.
Mire mondta
Sajnos a visegrádi téltemetést nem láttuk itt meghirdetve!
Mire mondta
A dunabogdányi önkormányzati hírek rovatában a képviselőtestület január 21-i ülésén hozott határozatokkal kapcsolatosan meglepetéssel olvastam, hogy Pályi polgármester - személyemet érintő a valósággal messze nem egyező előterjesztéseket tett, melyben egyrészt arról tájékoztatta a testületet, hogy szerződés felbontását kezdeményezte, másrészt 140.000.- ft+ÁFA megbízási díjról tesz említést megjegyezve, hogy a nagyobb volumenű ügyek képviseletére nézve a felek ügyenként külön díjazásban állapodtak meg. A valóság - ezzel szemben - az, hogy megbízási szerződésem - közös megegyezéssel történő - megszüntetését (és nem felbontását, hiszen az egészen más jogi kategória!) bizonyíthatóan én kezdeményeztem, közelebbről részletezni nem kívánt okokból. Csak és kizárólag azért nem mondtam fel egyoldalúan, hogy az újonnan megválasztott polgármesternek ne legyen kellemetlen ennek "kommentálása" a testület (, és mint a Danubia TV híranyagából kiderül: a közvélemény) felé! Itt jegyezném meg, miszerint fogalmam sincs arról, hogy Pályi polgármester melyik virágnyelvet beszéli, de biztosíthatom: jómagam nem rendelkezem ezzel a képességgel! (A valósághoz tartozik az is, hogy a testületi ülésről készült jegyzőkönyv már helyesen tartalmazza a "tényállást".) Közel 20 éves ügyvédi "pályafutásom" során még soha egyetlen megbízóm részéről sem merült fel az a szándék, hogy megbízási szerződésemet megszüntesse, mely TÉNYBŐL következik az is, hogy Pályi polgármester részéről elhangzott ezirányú előterjesztés a való tények tudatos elferdítése, amely minden fórumon helyreigazítást igényel! Csupán megjegyezni kívánom, hogy közel 8 éves - évente megújított - megbízási viszonyom alatt a dunabogdányi önkormányzat csak a polgári peres ügyekben történt képviseletem során mintegy 50 millió forint "értéket" profitált! Ami pedig a megbízási díjamat illeti, az -Pályi polgármester állításával szemben - 112.000.- Ft + ÁFA, azaz bruttó 140.000.- Ft volt, melyből a 30% EVA levonása után maradt nettó 98.000.- Ft. (A bruttó 140.000.- Ft is csak az EVA kulcs 35%-ról 30%-ra történt megemelésének volt a "következménye".) Ezen átalánydíj ellenében láttam el az önkormányzat valamennyi peres (nem kevés volt), és nem peres ügyét. Külön díjazásra egyetlen polgári peres ügyben sem került sor. (Egyéb ügyekben is csak néhány olyan esetben, amikor az önkormányzat nem szerző félként szerepelt az ügyletben, de ennek összege a 8 év alatt összesen nem érte el a félmillió forintot.) Számomra teljesen érthetetlen, hogy az adatok naprakész birtokában lévő Pályi polgármestert mi (ki?) indította a valósággal köszönő viszonyban sem lévő adatok képviselő-testület elé terjesztésére. A fentiek ellenére bízom abban, hogy Dunabogdány község regnáló képviselő-testülete - élén Pályi polgármesterrel - folytatni tudja, és fogja az eddigi - példaértékű - községirányítást.
Mire mondta
Kedves Visegrádiak! Február 11-én a január 27-i ülés ment le a televízióban, elnézést, elírtam véletlenül a dátumot. Február elején volt még egy ülés, azt a hossza miatt két részletben vetítjük, az első most látható a televízióban a műsorfüzet menüpont alatt megtalálható időpontokban. A honlapra várhatóan ma este kerül föl a teljes felvétel.
Mire mondta
Nagyon szépen köszönjük a tájékoztatást!
Mire mondta
Kedves Visegrádiak! A február 27-i ülést ma, azaz február 11-én az esti adásban láthatják először, majd az ezt követő napokon azonos időpontokban. A felvétel vetítésének időpontjáról február 12-től itt, a honlapon Műsoraink menüpont alatt, a Műsorfüzet rovatban, illetve képújságunkon adunk tájékoztatást. Február 12-től honlapunkon is megtalálható lesz a teljes felvétel. A február 8-i képviselő-testületi ülés várhatóan február 18-tól lesz látható. Köszönjük az érdeklődést! Üdvözlettel: a Danubia Televízió szerkesztősége
Mire mondta
Szeretnénk érdeklődni, mikor láthatjuk a 2011-es visegrádi képviselő-testületi ülések anyagát? Várjuk válaszukat! Köszönjük! Visegrád lakosai
Mire mondta
...mert övék a mennyek országa... ja és a falu hitelállománya...amiről eddig semmit sem lehetett tudni...
Mire mondta
Komoly egy ballagás volt....
Mire mondta
Boldogok a lelki szegĂŠnyek...
Mire mondta
Úgy látszik a bogdányi demokrácia sokat fejlődött, amióta Pályi úr a polgármester. Olyan információkat is nyilvánosságra hoz (pl. adósság, hitelállomány), ami korábban elképzelhetetlen volt. A helyi újság is sokkal több információt közöl a testület munkájáról mint eddig... Ez kellemes meglepetés.
Mire mondta
Kedves Nézőink! Többen jelezték, hogy nem indul el a videó. A hibát kijavítottuk. Köszönjük mindenkinek az észrevételt.
Mire mondta
Nagyon szépen köszönjük !
Mire mondta
Várhatóan január 28-tól lesz látható a teljes, vágatlan felvétel. Köszönjük az érdeklődést.
Mire mondta
Szeretnénk megkérdezni mikor láthatjuk a 2011 Január 7.ei Zebegényi ülés anyagát ? Válaszukat várjuk ! Zebegényiek Köszönjük .
Mire mondta
Kedves Mari! Köszönjük az információt, sajnos, a hirtelen hóolvadás máshol is hasonló gondokat okozott. Amennyiben újabb híreket kapunk, ismét tájékoztatunk a problémáról.
Mire mondta
Tisztelt Szerkesztőség . Sajnálattal közöljük önökkel , hogy 8 hónappal a Zebegényi löszfal-omlás után újra megindult a temető ! Igaz még nem akkora mértékben mint 2010 Májusában de ez is gond számunkra , mert tudjuk csak idő kérdése és sok lakó lesz veszélyben ! Walcz Andrásné Zebegény 2011 Január 13
Mire mondta
Azon a Visegrádi koncerten én is ott voltam! Nagyon jó volt!
Mire mondta
Áldott, békés karácsonyi ünnepeket és Boldog Új Évet kívánok!
Mire mondta
Békességet, boldogságot, csengőszót és gyertyalángot! Ajándékot, szeretetet s mindent, ami fontos neked! Ajtód elé fehér bársonyt: Békés, boldog, szép karácsonyt!
Mire mondta
Igen, tudjuk, köszönjük a helyesbítést. Véletlen elírás volt, elnézést kérünk.
Mire mondta
Az együttes neve Danubius táncegyüttes, nem Danubia!
Mire mondta
Nagyon jó ötlet, hogy korcsolyapályát is kialakítottak. Feltétlenül elmegyünk, csak az időjárás ne szóljon közbe.
Mire mondta
Szia Bunda! Nagyon köszönjük, hogy szóltál, természetesen javítjuk! Melindától elnézést kérünk. Csilla
Mire mondta
Sziasztok! Egy helyesbítést szeretnék jelezni. Delachaume feleségét Greff Melinda játszotta. Tudnátok javítani? Köszönöm. Üdv.: Liebhardt András
Mire mondta
Köszönjük szépen Zoli! Nagy öröm volt a Papáról régi képeket nézni! Köszönjük a Danubia televíziónak is!
Mire mondta
Én gyűjtöm az életrajzokat itt az interneten is,de sok könyvet is vásárolok antikváriumban,nagyszerű érzés,tudás visszamenni anyámék és nagyszüleim korába,déd nagy anyámék 1855-ben születtek,visszavárták Petőfit,és sokat tanultak a reformkorban,nagyapám 15 éves volt Kossuth temetésén,családunk anyai ágon hagyomány őrző,folyamatosan emlékezünk Petőfiék reform szellemiségre mi unokák is,az 1848-as szabadságharcról szóló pályázaton mi unokák az általános iskolában mindig részt vettünk,nekem Kossuth Lajos életéről szóló könyvem is többféle feldolgozásban megvan,minden évben elolvasom az akkori reformerek életé,t,mint a madame Curie-iről szóló könyvet is,mely kedvencem,tisztelem nagyívű szellemi elődeinket,legyen művész,tudós,író,költő,zseniális a magyar szellemiségünk,nekünk ez a kincses bányánk,ez az örökségünk,hogy aztán miért nincs ma értéke hazánkban a történelmi kultúránknak,az a mi magatartásunk miatt van,egyszerűen rászoktunk a személyeskedésre,viszálykodásra,és negatív energiát sugárzunk ki,a nemzet atomjaira hullott,mert minősítünk,ki a demokrata,ki a szoclib,és minden ellenvéleményt támadásnak vesz a kormány,pedig a reális kritikákból sokat lehet tanulni,a valótlant meg le lehet passzolni,de annyira fennhéjázók fent a páholyban,hogy a pór nép véleménye egy nagy nulla,csak mivel a tükör,és lélek tükröz,tudjuk,hogy a negatív tendencia után jön egy jobb.szebb korszak,mert a kozmosz rend,és mindig célszerűen működik,ebben bízva a társadalom utódainkkal egy újabb dimenzióba megy át,és akkor megindul majd a ránk,magyarokra jellemző erős szellemi áramlás,megnő a kultura értéke a pozitív információk alapján,mert most amit sugároznak,az igen rossz negatív tendencia..
Mire mondta

Támogatók: