A dolgozókat az Együtt Egymásért Dunakanyar Egyesület kínálta teával és zsíros kenyérrel, majd tagjai a munkából is kivették részüket. A ligetesítést gyermekek is segítették. 

Az előkészületeket lakossági felvetésre még tavaly kezdte meg az önkormányzat. A kérés az volt, hogy hasonlóan a szomszédos településekhez Tahiban is legyen egy ligetes Duna-part a hídfőtől egészen a Leányfalu felé eső Gombaszögi utcáig, azaz a vízmű területéig. A 937 méteres szakasz tisztítását egy ligetesítési partrendendezési terv alapján, környezetvédelmi szempontok miatt a vegetációs időszakon kívül, szeptember közepén kezdték meg. A bozót- és fakivágások a Közép-Duna-völgyi Igazgatóság szakfelügyelete mellett és irányításával történik. A munkát önkéntesek segítségével, minden második héten, összesen 4 szombaton keresztül folytatják. A gyülekezők minden alkalommal a kemping mellett, reggel fél kilenctől van. Egy-egy szombaton kb. 20-30 méternyi szakasz rendezése van tervbe véve, attól függően, hogy milyen a terület, illetve mennyi önkéntes jelentkezik a munkára. A következő alkalomra október 7-én kerül sor. Az önkormányzat továbbra is számít a civil lakosság segítségére.