Elmondta, hogy a november 11-én megjelent kormányhatározat rendelkezik a kiemelt társadalmi igényű közúti felújítások megvalósításáról.
Hozzáfűzte, hogy a felújítások megkezdését sok országos egyeztetés előzte meg, ezek végeredménye a 82 közúti fejlesztés.
A programban egyebek közt 4,5 milliárd forintos felújítás indul majd a 11-es számú főút Budapest-Esztergom-Tát szakaszán - tette hozzá az államtitkár.
Hadházy Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, hogy a 11-es főutat érintő beruházással hét kilométernyi belterületi út újul meg Szentendrén a volt orosz laktanyától a Határcsárdáig.
A komplex útfelújítás magában foglalja a teljes vízelvezetés korszerű kiépítését, amely eddig az esőzések alkalmával mindig közlekedési problémákat okozott, továbbá az útkereszteződések teljeskörű felújítását is.
A tervek között szerepel
- a burkolat méretezett megerősítése,
- az útcsatlakozások, kapubejárók, járdák helyreállítása és szintre emelése,
- az aknafedlapok, víznyelőrácsok szintre emelése és cseréje,
- a Rózsa utcai csomópontban kanyarodósáv kiépítése, forgalomirányító jelzőlámpa építése
- a balra kanyarodó sávok hosszának vizsgálata, meghosszabbítása
- a forgalomirányító jelzőlámpák fázisterveinek felülvizsgálata.
Tájékoztatása szerint hamarosan megkezdődik a tervezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás.
Megközelítőleg egy évet vesz majd igénybe az eljárás lebonyolítása, a tervek elkészítése és az engedélyek beszerzése, ami után a kivitelezés várhatóan négy hónap alatt valósul meg - mondta a képviselő.
A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat a kiemelt társadalmi igényű közúti felújításokra három év alatt csaknem 157,3 milliárd forint költségvetési forrást rendel: 2020-ban 14,3 milliárd, 2021-ben 108,1 milliárd és 2022-ben 34,9 milliárd forintot.
forrás: MTI, Hadházy Sándor fb oldala