Az ünnepélyes díjátadásra ezúttal is a világhírű jazzgitáros halálánbak évfordulóján, egykori szülőházában, a Don Vito Pizzériában került sor. Az elismerést jelképező aranymedált annak a diáknak adományozzák, aki önmagához mérten a legtöbbet fejlődött az elmúlt időszakban. Szabó Regő hangszeres tanulmányait 2014-ben kezdte el a visegrádi Áprily Lajos Általános Iskolában Gável Gellért tanítványaként, 2015-től pedig Kosztin László gitárművész növendékeként folytatta a zenetanulást. A visegrádi általános iskolából 2019-ben ballagott el. Jelenleg a Szentendrei Ferences Gimnázium tanulója, de szorgalmasan visszajár a zeneiskolába gitározni. Az ünnepélyes díjátadást követően Szabó Regő Matteo Carcassi művét az Andantino-t játszotta el. Hagyomány, hogy a díjátadón a jazz muzsika jeles hazai képviselői adnak koncertet. Idén a Rák Béla Combo szórakoztatta a közönséget.