Közeli jóbarátja, Fekete Júlia, aki egyben a Tegyünk Együtt Tahitótfaluért Alapítvány kuratóriumának tagja, olvasta fel Gabi néni méltatását. Elmondta, Rainer Gabriella a Tegyünk Együtt Tahitótfaluért Alapítvány alapító elnökeként, csaknem két évtizeden keresztül szervezte és segítette a közösségi programokat, ünnepeket, gyerektáborokat a településen. 2002-től állandó tagja volt a kulturális bizottságnak, áldozatos munkájáért Tahitótfalu önkormányzata 2005-ben Tahitótfaluért Emlékéremmel, 2011-ben pedig díszpolgári címmel tüntette ki. Sajtos Sándor polgármester kiemelte, nagyon fontosnak tartja, hogy a Rainer Gabriella által megkezdett utat tovább folytassák, és ne vesszenek el az általa megteremtett értékek. Péterfy Judit, Gabi néni lánya köszönetet mondott a megjelenteknek azért, hogy édesanyja a helyi közösség által alkotott nagy családban élhetett. Hangsúlyozta, megpróbálja tovább vinni azt az örökséget, amelyet édesanyja a falura és rá hagyományozott.
Közélet
2019 Júl 29 19:50
Búcsú Rainer Gabikától
Egy egész település gyászolja a helyi közösségi élet megteremtőjét és mozgatórugóját, Rainer Gabriellát, aki 75 éves korában június 14-én hunyt el. Szerettei, tisztelői és a hozzá közel állók a tahitótfalui Faluházban emlékeztek meg róla.
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Támogatók: