A leányfalui medencés sárkányhajó versenyen 34 legénység 175 versenyzője 7 kategóriában és 51 futamban állt rajthoz. Az általános iskolák csapatai mellett, az ország minden részéből érkező amatőr, haladó, és profi csapatok vettek részt a versenyen. A rendezvény a váci Dunai Sárkányok, a Szigeti Sárkányhajósok, Leányfalu önkormányzata és a Termálstrand közös szervezésében valósult meg. A cél az volt, hogy a környéken is meghonosítsák a sárkányhajózást, ennek jó bázisul szolgálhat a tavaly megalakult Szigeti Sárkányhajósok csapata. A versenyzők között voltak komoly eredményekkel rendelkező sárkányhajósok. A dunabogdányi Szabó Zsolt és Fekete Hajnalka, valamit a Szentendrei-szigeten élő Szabó Gábor világbajnokok. De több profi csapat is összemérte erejét a nap folyamán. Szabó Miklós elmondta a sárkányhajózás annak köszönheti népszerűségét, hogy egy olyan tömegsport, amelynek széles társadalmi bázisa van, nem szab neki gátat az életkor, és a vegyes csapatoknak köszönhetően férfiak és nők is együtt dolgozhatnak.
Sport
2017 Ápr 24 14:57
Először rendeztek medencés sárkányhajó versenyt a leányfalui termálstrandon
A szabadvízen is rendkívüli látványt nyújt, amikor egy sárkányfejjel és -farokkal díszített hajó közel 20 evezőse egyszerre húzza a lapátot, miközben elöl ülő társuk egyenletes dobolással adja számukra az ütemet. Ez az élmény fokozódik, amikor egy versenyen egyszerre több közel 12,5 méter hosszú sárkányhajó méri össze erejét. Bár ezek a speciális vízi járművek a rossz idő beköszöntével eltűnnek a folyókról, az aktív evezősök nem hagyják abba az edzést.
Ősszel új versenyidény kezdődik számukra, beltéren, medencékben csapnak össze a sportolók. A Leányfalui termálfürdőben megrendezett medencés viadal a településen az első, a szezonban viszont az utolsó volt. A verseny azért is különlegesnek számított, mert Magyarországon először rendeztek "open-air", azaz szabadtéri medencés versenyt. Szabó Miklós a Dunai Sárkányok vezető-edzője elmondta több formája van a beltéri sárkányhajó versenyeknek. Az egyiknél csigarendszerrel van összerögzítve egymásnak háttal a két hajó fara és az nyer, aki 10 méterre elhúzza az ellenfelet. A másiknál, a leányfalui versenyhez hasonlóan egy hajóban, egymással szemben foglalnak helyet a 6-8 fős csapatok és el kell mozdítaniuk haladási irányba 2,5 méterre a vízi járművet.
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Kövessen minket!
Támogatók: