Közélet
2017 Nov 29 17:10
Felállították a betlehemi jászolt a tahitótfalui katolikus templom kertjében
Már áll a betlehemi jászol a tahitótfalui katolikus templom kertjében. Az önkormányzat dolgozói a faistállót feldíszítették fenyőágakkal, megszórták szalmával, majd belehelyezték a bábokat.
Tahitótfaluban több mint 10 éve hirdeti a templom udvarán felállított betlehem a szeretet ünnepének közeledtét. A karácsonyi dekoráció elkészítésének ötlete Aladics Antal festőművésztől ered, aki a Tegyünk Együtt Tahitótfaluért Alapítvánnyal közösen vállalta a megvalósítását. A kivitelezést segítette Almássy Csaba, az alapítvány tagjai, illetve annak baráti köréből kikerülő körülbelül 10 ember. A jászolt Kubanek István és Tamás István ácsmester barkácsolta. Az akkor elkészített Józsefet, Máriát és a kis Jézust ábrázoló bábok körét, most tovább bővíttette a szervezet, erre 150 ezer forintot nyert pályázaton a Nemzeti Kulturális Alaptól, melyet további 30 ezer forinttal toldott meg. A feladattal Vizi Jánosné bábkészítőt bízták meg, aki megalkotta a három királyt, a pásztort, a báránykát és a két kiscsacsit. A téliesre fordult időjárásnak köszönhetően a munkát sűrű hóesésben végezték az önkormányzati dolgozók. Legközelebb a hétvégén kezdődő Advent Tahitótfalun rendezvénysorozat nyitó alkalmának ad otthont a katolikus templom, ennek keretében gyújtják meg a jászol mellett az első adventi gyertyát.
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Kövessen minket!
Támogatók: