Közélet
2012 Dec 12 11:52
Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár adott tájékoztatatást a közoktatás átalakításáról a tahitótfalui közmeghallgatáson
Videó letöltése

Hoffman Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára mellett, Hadházy Sándor országgyűlési képviselő és Dala Nagy Katalin a Szentedrei járás tankerületi igazgatójais jelen volt a november 27-i közmeghallgatáson Tahitótfaluban. Elsőként a közoktatás átalakításával kapcsolatban Sajtos Sándor polgármester elmondta, Tahitótfalu önkormányzata évek óta készül a változásokra, a tárgyi feltételek biztosításához az elmúlt 5 évben 246 millió forintot fordítottak a falu intézményeinek felújítására.
Hoffmann Rózsa államtitkár a változtatások három területéről tájékoztatta a hallgatóságot: a nevelés átalakításáról, az intézmények működtetésének átszervezéséről, valamint a pedagógusok életpálya modelljének bevezetéséről. Jövőre még nem, de 2014-től 40-50%-kal emelik meg a a tanári fizetéseket - mondta Hoffmann Rózsa államtitkár. Kisné Balázs Enikő iskolaigazgató az új közoktatási törvény bevezetésével járó konkrét változásokról beszélt. Elmondta, hogy az iskola szakmai vezetését a Szentendrei járási tankerület fogja ellátni Dalainé Nagy Katalin igazgatásával. A közmeghallgatás folytatásában a közigazgatás átalakításáról, vagyis a járási hivatalokról, kirendeltségekről és a kisoroszival közös önkormányzati hivatalról szóló napirend következett. Hadházy Sándor a Fidesz Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy azért döntött a kormány az átalakítás mellett, mert szeretne a közigazgatásban rendet teremteni, az ügyintézés minőségén és hatékonyságán javítani. Ezt szolgálja majd az egyablakos ügyfélbarát rendszer. Az országgyűlési képviselő elismeréssel beszélt a térségben lévő önkormányzatok összefogásáról, Tahitótfalu térségközponti szerepéről. Molnár Csaba, Kisoroszi polgármestere kérte, hogy Kisoroszi, mint belépő település polgárainak ne kelljen
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Támogatók: