A Szőnyi István Általános Iskola adott otthont az idősek napja alkalmából tartott rendezvénynek. Hutter Jánosné polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, közöttük Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspököt. A gyerekek műsorát követően Gáspár István plébános arról beszélt, hogy minden élethelyzetben, minden nehézség és fájdalom között meg kell az embernek lelnie a boldogságot. Hutter Jánosné polgármester elmondta, az önkormányzat minden évben nagy örömmel készül az idősek napi ünnepségre. Ez az alkalom mindig rengeteg gondolatot és érzelmet vált ki az emberekből, ilyenkor nem csak a fej, hanem a lélek is elgondolkodik. Mára hagyománnyá vált Zebegényben, hogy az idősek napi rendezvényen felolvassák azoknak a neveit, akik az adott évben ünneplik a 75., a 80., a 85., illetve az afölötti születésnapjukat. Idén is hosszúra nyúlt a felsoroltak névsora. Azokat akik megjelentek a rendezvényen, virággal köszöntötte az önkormányzat. Ezt követően egy smaragd és egy zafír lakodalmas párt is üdvözölt a polgármester. A beszédeket követően Kassai Odett régi slágerekkel szórakoztatta a közönséget.
2019 Nov 13 21:12
Idősek napja Zebegényben
A Napraforgó Óvoda gyermekei gyermekdalokkal, az általános iskolás diákok zenés-verses műsorral üdvözölték a település szépkorú lakosságát Zebegényben.
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Kultúra
2026 Júl 21
Főzőverseny, népi játszóház, koncertek – Ilyen programok lesznek Leányfalu falunapján
Közélet
2026 Júl 21
Álhírek, manipuláció és bizalomvesztés – Galánfi Csaba előadása Pócsmegyeren
Természeti környezet
2026 Júl 21
Gajdos László miniszter kezdeményezi a kotorékvadászat betiltását
Kultúra
2026 Júl 20
Orgona-régizene koncerttel kezdődnek a Zenés Nyáresték Pócsmegyeren
Kultúra
2026 Júl 20
Az anyanyelv erejéről tartott irodalmi estet Sudár Annamária Visegrádon
Természeti környezet
2026 Júl 20
Rosszabb az aszályhelyzet, mint a „történelminek” mondott 2022-es évben
Kultúra
2026 Júl 19
Kiállítás és jazz koncert egyben – Dupla program lesz Pócsmegyeren
Közélet
2026 Júl 19
Stabil vízellátás, fejlesztések és csökkenő vízveszteség Dunabogdányban
2026 Júl 19
Fesztiválozás biztonságban: a jó élmények mellett a tudatosság is fontos
Kultúra
2026 Júl 18
Hangulatos Nyári Szín-esték koncertek lesznek Tahitótfaluban
Közélet
2026 Júl 18
Sikeres nevelési évet zárt a dunabogdányi német nemzetiségi óvoda
Közélet
2026 Júl 18
Hasznos applikációkat ajánl a katasztrófavédelem
Hírek
Hírek - 2026. július 21.
Kommentár nélkül
DUNABOGDÁNY - Hangok mögött - Beszélgetés Ott Rezső zeneszerzővel
Kommentár nélkül
Összeállítás a 41. Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokról
Közvetítés
VISEGRÁD - Szentmise - 2026. július 18.
Kommentár nélkül
VISEGRÁD - A népek országútján - Visegrád a népvándorláskorban - Gróf Péter régész-történész előadása
Kommentár nélkül
DUNABOGDÁNY - Okos gyerek, okos eszköz - Prof. Dr. Gyarmathy Éva pszichológus előadása
Kommentár nélkül
DUNABOGDÁNY - Jelenetek a Pünkösdi klang idei programjaiból
VISEGRÁD - Visegrád bronzművessége Nagy Lajos király korában - Buzás Gergely előadása
VISEGRÁD - Pénzverés Visegrádon a középkorban - Tóth Csaba előadása
VISEGRÁD - 20 év régészeti kutatásai az Anjou-kori Visegrád város területén - Kováts István előadása
VISEGRÁD - Civitas Wyssegradiensis. Az Anjouk székvárosa: Visegrád - Mészáros Orsolya előadása
VISEGRÁD - A visegrådi vårrendszer az Anjou-korban a legújabb ásatások tükrében - Szoboszlay Gergely előadása