Falka-Korbuly Gertrud kitért arra, hogy a magyar nép 1903-ban választotta a történelmi múltat megidéző költeményt az ország Himnuszává, ám csak 1989-ben ismerték el hivatalosan. Kiemelte, hogy bár az 50-es években az állami vezetők újat akartak íratni, végül abbamaradt a próbálkozás. Falka-Korbuly Gertrúd rövid ismertetőjét követően a helyi iskolások elszavalták a Himnuszt, nyolc diák versszakonként mondta el a költeményt.
A rendezvény következő részében Falka-Korbuly Gertrud azokról a művészekről beszélt, akik valamilyen módon kötődtek Kisoroszihoz. Megemlítette többek között Ujváry Ingnác, Ujváry Ferenc, Sváby Lajos, Korga György és Dienes Gábor festőket. Beszélt Baktay Ervin, író-, indológusról, valamint Mészöly Miklós, Fekete István, Simonffy András és Nádas Péter írókról. Elmondta, a településen ma is több művész él, akikkel bármikor összetalálkozhat az ember. Mészöly Miklós Pardon című novellájából Falka-Korbuly Gertrud, Fekete István Téli berek című művéből pedig az iskola egyik diákja olvasott fel részletet.
A Fekete István Vuk című meséje alapján készült rajzfilm főcímdalát az óvodások énekelték el.
A rendezvény meglepetésvendége Péterfy Gergely, József Attila- és Aegon-díjas író és felesége Péterfy-Novák Éva volt. Péterfy Gergely rövid beszédében kiemelte, talán csak a Balaton-felvidéken, Badacsony környékén él annyi művész és alkotó, mint a Kisorosziban.
