A beszámolókban szó esett az intézményi adatokról, az elvégzett fejlesztésekről, a rendezvényekről, programokról. A polgármester a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban kérdést intézett a lakossághoz, hogy melyik elképzelés élvezzen prioritást az önkormányzat által megvalósítandó célok közül. Itt a játszóterek felújítását, a térfigyelő kamerarendszer telepítését, a ravatalozó rendbetételét, a szelektív hulladékudvar rendezését és az iskola valamint az orvosi rendelő gázkazánjának cseréjét és az azbesztmentesítést sorolta fel. Ezt követően a Fővárosi Vízművek támogatásának felhasználására is több alternatívát vázolt fel. Körülbelül 50 millió a föl nem használt pénz, amelyet 2018 végéig költhet el a vízművek által elfogadott célokra a település. Ide sorolta a polgármester a szigetorri csatorna megépítését, ami 47 millió forintba is kerülhet, a nagy-dunai gát továbbépítését, a komposztálás elindítását, traktor és hozzá tartozó szerelvények vásárlását, vagy a szelektív hulladékudvar rendezését. A polgármester beszélt a  településrendezési terv elkészítésének helyzetéről és a szigetorr működtetésére vonatkozó távlati elképzelésekről. Végül kitér még egy nagyon fontos témára, a nemzetközi kerékpárút és a hídépítés kérdésére. Elmondta, ő mindenképpen azt próbálja elérni, ha lesz ráhatása a tervezésre, hogy a hajóállomásnál érkezzen be a szigetre a híd. A beszámolókat követően a lakosok a testület feloszlatásának okaira, a révpótló buszok menetrendjére,elszámolására,  a révpótlás alternatív megoldásaira és az újság információtartalmára vonatkozóan tettek fel kérdéseket, vagy mondták el véleményüket. A falugyűlés teljes felvételét Kommentár nélkül című műsorunkban teljes egészében megtekinthetik nézőink.