Tahitótfalu: Március 11-én, pénteken 17 óra 30 perckor a Hősök terén koszorúzással kezdődik a rendezvény. Ezt követően 18 órakor a Sportcsarnokban tartják az ünnepi műsort, ahol beszédet mond Sajtos Sándor polgármester és Babucs Zoltán hadtörténész. Az ünnepségen adják át a Tegyünk Együtt Alapítvány ifjúsági díjait és a Tahitótfalu Ifjú Tehetsége Díjat. A rendezvény a 6. osztályosok műsorával zárul. Közreműködik a Sziget Hangja Ökumenikus Kórus.
Kisoroszi: 11 órától a művelődési házban tartják az ünnepi műsort.
Pócsmegyer: 14 óra 30 perckor a Bocskai térre várják a lakosságot.
Visegrád: 17 órakor kezdődik az ünnepség a 48-as emlékműnél, ahol az Áprily Lajos Általános Iskola diákjai adnak műsort.
Dunabogdány: 18 órától emlékeznek az 1848-as eseményekre. A művelődési házban Bánáti Bence alpolgármester mond beszédet, közreműködnek bogdányi fiatalok, valamint a Zeneiskola Fúvószenekara.