Közélet
2016 Jan 06 16:50
Nemzetközi kikötőt épít a rév melletti Duna-parton az Atlantis-Visegrád Club Kft.
Nemzetközi kikötőt épít a Visegrád-Nagymarosi révet üzemeltető Atlantis-Visegrád Club Kft. A családi vállalkozásban működtetett, 17 főt foglalkoztató cég idén nyáron indította el a közel 250 millió forintos fejlesztést, melynek költségeit 45%-ban az Európai Unió és a magyar állam, 55%-ban pedig a kft. saját költségvetéséből viseli.
Jung Csaba, a vállalkozás egyik képviselője elmondta, a beruházás során egy árkádos, 70 méter hosszú, 6 méter széles építmény valósul meg, mely 50 sport- illetve kedvtelési célú hajó kikötésére és parti tárolására lesz alkalmas, emellett városnéző hajókat és kabinos személyhajókat is fogad majd. A kikötő egyediségét az árkádos kialakítás adja. Sem a Dunán sem pedig a Rajnán nem lehet találkozni ehhez hasonlóval, ahol a hajókat ilyen módon és színvonalon tudnák fogadni. A kivitelezést hosszú előkészítő munka előzte meg. A terveket többször módosítani kellett, hogy a természet- és örökségvédelmi szempontoknak megfeleljenek, továbbá figyelemmel legyenek az ivóvízkutak védősávjára és egyéb szakhatósági állásfoglalásokra. A tervezők igyekeztek Visegrád történelmi múltjára is utalni az épülettel. A középkor hangulatát a tornyos kialakítás és a kőburkolat idézi fel. Jung Csaba elmondta, jövő nyárra szeretnék befejezni a beruházást. Bíznak abban, hogy a város közössége is büszke lesz az új létesítményre, és a kikötő felkelti majd a turisták érdeklődését Visegrád, a régió és ezen keresztül Magyarország iránt is.
Hozzászólás { 10 }
Komment írása
Kövessen minket!
Támogatók:
Köszönjük!
Danubia Televízió Szerkesztőség
Sokakból csak az irígykedés és a rosszindulat szól. Az a baj, hogy amit nem a politika felügyel, az már nem is lehet jó egyesek szerint. Pedig mi lenne ezzel az országgal a vállalkozók nélkül? Hol lett volna az építészet a mecénások nélkül? Bízom benne, hogy mielőbb sikerül befejezni az építkezést és végre lesz egy normális kikötő a Dunakanyarban.