Ahogy minden évben, idén is csodaszép adventi hangulattal és ünnepi programokkal vártak mindenkit Pócsmegyer-Surány közösségi terein. Hagyományosan ünnepi díszbe öltözik a település az Adventtől Vízkeresztig tartó időszakban. Adventi vásár, szabad- és beltéri rendezvények, művészeti és kulturális programok várják ilyenkor a látogatókat. Igazi családi hangulatot varázsolt zenekara segítségével a rendezvényközpontba Farkasházi Réka: a legkisebbektől a legidősebb nagyszülőkig élvezhették a karácsonyi dallamokat. A négy adventi hétvégén a település lakói gyertyát gyújtanak. A négy gyertya advent négy hetét és ezenfelül négy fogalmat jelképez: a hitet, a reményt, a megváltó eljövetele felett érzett örömöt és a szeretetet. Az adventi várakozás szimbólumát, az adventi koszorú gyertyáit előszőr a 19. században gyújtották meg a német evangélikus keresztényeknél; a 20. században fokozatosan elterjedt néhány más keresztény irányzatban is – de immár az egész világon szokássá vált.

 Németh Miklós polgármester arról számolt be, hogy Pócsmegyer-Surányban a gyertyagyújtások mellett  Mikulás-ünneppel, a gyerekek kézműves foglalkozásával és neves zenészek fellépésével tették emlékezetessé az adventi ünnepkört.