Már szokássá vált a településen, hogy minden évben farsangi felvonulással, hangoskodással és kiszebábégetéssel űzik el a telet. A téren Karsai Gábor szervező ismertette a civil rendezvény programját, majd 4 helyi férfi, közöttük Gombás Jenő alpolgármester vette hátára a kiszebábot, és megindultak vele a Duna-part felé. Mögöttük egész tömeg sorakozott fel, akik követték utolsó útjára a sötétséget, zord időt megtestesítő gonosztevőt. A téltemetők között volt a településen élő Pásztor László, a Neoton Família együttes alapító tagja is. Az esőre hajló időben, sáros utcákon sétált végig a menet, melyet a meg-megszólaló trombitaszó mellett Madaras Zsolt Attila, fiatal zenész gitárjátéka és éneke kísért.   A révátkelőnél a felvonulók lesétáltak a partra és fáklyáikkal lángra lobbantották a szalmából készített ördögöt. A tél elűzését a helyi vendéglátósok és magánszemélyek jóvoltából forralt borral, teával, fánkkal és lángossal ünnepelték meg a résztvevők.