Augusztus első hétvégéjén rendezik Dunabogdányban a Szent Donát -napi búcsút. 5-én, pénteken a már hagyományos hajókirándulásra várják a mulatni vágyókat. 6-án, szombaton este 19 órától pedig Nemzetiségi Délutánt tartanak a rendezvénytéren, ahol a helyi népzenei csoportok mellett a Dunaharaszti nemzetiségi együttesek mutatkoznak be. Azt követően a Die Adlersteiner pilisvörösvári zenekar húzza a talpalávalót. Vasárnap szintén a rendezvénytérre várják a közönséget, ahol Virágok közt veled… címmel zenei estet adnak a Szimfonikus Zenekar és a helyi könnyűzenészek, akik a legendás Illés együttes dalaiból válogatnak.