Az ünnepségre 18 órától a Bocskay téren került sor, ahol Vénusz Gellért katolikus plébános megáldotta az újkenyeret. Kovács Bálint, a baptista gyülekezet vezetője arról beszélt, hogy a világban nem mindenhol természetes dolog, hogy kenyér kerüljön az asztalra, vagy hogy szabadon emlékezhetnek a múltra, illetve gyakorolhatják vallásukat az emberek. Azért, hogy a pócsmegyeri közösség ezt megteheti Istent illeti a dicsőség. Kovách Tamás református lelkész a 19. zsoltár verseit olvasta fel, elmondta,  hogy Isten szabta meg a világ rendjét és  ő az aki kenyeret ad az embereknek. Németh Miklós polgármester a Magyarország Alaptörvényében leírt Nemzeti Hitvallásból idézett. Elmondta, hogy megteremteni valamit nem egyszerű dolog, de fenntartani és működtetni azt megfelelő értékrend szerint sokkal nagyobb kihívás. Dr. Borzsák Enikő a Zöldszigeti Kör Polgári Kulturális Egyesület képviselője a 2014-es Szép kertek pályázat résztvevőit értékelte. A zsűri véleményét tolmácsolva, elmondta hogy a régiek mellett idén sok új kerttulajdonos is nevezett a versenyre. A versenyen harmadik lett Bándi Jánosné, második helyezést ért el Nagyné Fodor Irén, a legszebbnek pedig Sághy Lajosné kertjét értékelte a zsűri. Az ünnepség második részében a 2005-ben alakult Dunabogdányi Rézfúvós Kvintett adott koncertet.