Mindeközben a polgármesterek és a csapatok egy része a színpad mellé felállított májusfát díszítette. A szigeti települések viadala fél 11-kor kezdődött. Az önkormányzatok minimum 8 fős csapatokkal indultak, de voltak közöttük, akiknek létszáma ennek többszöröse volt. A vetélkedőt egy Szigetmonostoron élő színész, Kiss Tamás vezette. Az első akadályt könnyedén vették a települések vezetői, hiszen a homokzsákolásban mindannyiuknak nagy gyakorlata van. Ezen kívül számos érdekes feladatot kellett megoldaniuk. Például madárhangokat kellett beazonosítaniuk. Az ugrókötelezés már sportosságot is igényelt, ebben a feladatban a Jumping Rope Fitness csapata segítette a versenyzőket. De összemérték még erejüket az önkormányzatok többek között sörösrekesz építésben, kötélhúzásban, versenyt futottak egy traffipaxszal, összeraktak egy óriás puzzlet, amely a Szentendrei-szigetet ábrázolta, valamint íjászkodtak is. A rendezvényre sokan kilátogattak. Kovács Attila, a szervező faluház vezetője elmondta, több visszajelzést kapott arról, hogy az eddigi egyik legjobb majálist sikerült lebonyolítaniuk. Az érkezőket számos program fogadta. Volt kézműves vásár, a gyerekeknek, többféle foglalkozás, illetve táncház. A merészebbek egy mászófallal is megküzdhettek. A nap végén a buli hangulatról a Funktion zenekar gondoskodott, de játszott még a helyi népzenei együttes - a Szigeti veszedelem, valamint fellépett a Zöldsziget Általános Iskola tánccsoportja és a Welldance Sporttánc Egyesület.
A települések vetélkedésében Tahitótfalu győzedelmeskedett. Második lett Szigetmonostor, amelyet Pócsmegyer és Kisoroszi követett. A legízletesebb kolbászt Pócsmegyer csapata készítette, majd Tahitótfalu, Kisoroszi és Szigetmonostor volt a sorrend. A majálison sörivásban is összemérték erejüket a csapatok. Ennek bajnoka Szigetmonostor lett, a nyertes jutalma egy nevezés volt a május 7-ei Szigeti s(z)örpentő, azaz a szörp- és sörivó versenyre.