Közélet
2016 Már 18 18:11
TAHITÓTFALU - Március 15-ei ünnepség
A hősök szobrának koszorúzásával kezdődött a 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából megtartott ünnepség Tahitótfaluban. Miután az önkormányzat, az egyházak, az intézmények, valamint a helyi pártok és civil szervezetek képviselői elhelyezték az emlékezés koszorúit, a sportcsarnokban folytatódott a rendezvény.
A Sziget Hangja Ökumenikus Kórus a Nemzeti dalt és a Kossuth-huszár tánca című kórusművet adta elő. Sajtos Sándor polgármester ünnepi köszöntőjében a március 15-én kitört pesti forradalom 12 pontba foglalt követeléseinek vezérgondolatára tért ki. Ezt követően Babucs Zoltán hadtörténész a forradalom kitörését követő időszakról beszélt. Elmondta 1848 őszétől kénytelen volt kardját kivonni a magyar nép, miután Bécs azokat az eredményeket fenyegette, amelyeket a forradalom alatt kivívott. Ezért tört ki a függetlenségi, illetve önvédelmi háború. Babucs Zoltán ünnepi beszédét követően az ifjúsági díjak átadására került sor. Marton Krisztina, a Tegyünk Együtt Tahitótfaluért Alapítvány kuratóriumának elnöke és Kubanek István alapító tag hirdette ki a szervezetük által létrehozott díj idei kitüntetettjeinek nevét. A tahitótfalui általános iskola tantestületének ajánlására idén Halász Csenge és Patai Barnabás részesült az kitüntetésben. A Tahitótfalu Ifjú Tehetsége díjat idén a 8. osztályos Csipak Borbálának ítélte oda az önkormányzat. Béres Gabriella elmondta, Borbála végig kitűnővel végezte tanulmányait, az iskolai műsorok állandó résztvevője, ezenkívül zenél, sportol és tanulmányi versenyeken eredményesen szerepel. Az ünnepség az általános iskola 6. osztályosainak Magyar Huszár című zenés-irodalmi műsorával zárult. A gyerekeket Pap Judit, Gyarmati Réka és Vaczó Zoltán készítette fel.
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Kövessen minket!
Támogatók: