A tanyán élő családok találkozója elindított egy olyan szabadegyetemet, amelynek célja az, hogy a különféle állattartással, kézműves mesterségekkel, túléléssel kapcsolatos ismereteket, mesterfogásokat trükköket a legszélesebb körrel megismertessék és hogy mások is kedvet kaphassanak a természettel harmóniában lévő életmód gyakorlásához. A most megtartott első előadás témája a bivaly volt. Marticsek József a Bivalytenyésztők Egyesületének tenyésztés-vezetője egyebek mellett őshonos háziállatunk tulajdonságairól, szerepéről, és Kárpát medencei történetéről beszélt a nyilvános kerekasztalnál. A közhiedelemmel ellentétben a bivaly nem igényetlen állat, de jó a tűrőképessége - fogalmazott Szalai Ferenc, a Bivalytenyésztők Egyesületének elnökségi tagja.
A Tahitótfaluban megtartott idei „Tanyán élők országos találkozóján” énekes-mondókás foglalkozást tartottak kicsiknek és nagyoknak, hucul lovak hátán lovagolhattak a gyerekek, az ősi mesterségek titkaiba pedig Széles Zsolt szarufaragó nyújtott bepillantást. Akik ellátogattak a kétnapos rendezvényre, megtalálhatták a lehetőséget arra, hogy visszataláljanak egy elmúlónak tűnő életformához: hogy állatokat tenyésszenek vagy belőlük készült kiváló, egészséges élelmiszert fogyasszanak. Hogy részesei lehessenek egy eredeti világnak.