Közélet
2013 Nov 25 12:25
Zebegény lett idén a legvirágosabb falu Magyarországon
Videó letöltése

Zebegény önkormányzata is pályázott a Virágos Magyarországért Környezetszépítő Versenyen májusban. A települések megszépítésére öt minisztérium, az Országgyűlés három bizottsága, Budapest Főváros Önkormányzata, a Magyar Turizmus Zrt., több civil szervezet, közöttük a verseny szervezésében is tevékenyen résztvevő Virágzó Magyar Kertkultúráért Alapítvány írta ki a pályázatot.
Az 1994. óta töretlenül működő, országosan ismert mozgalom célja a hazai kertkultúra felkarolása, támogatása és nem utolsósorban bemutatása, népszerűsítése. Hutter Jánosné polgármester elmondta, hogy több kategóriában lehetett indulni, Zebegény a falu kategóriában nevezett. A díjátadót Gyulán tartották meg, ahová Hutter Jánosné polgármestert Pásztor László alpolgármester és zebegényi civil szervezetek képviselői kísérték el. Zebegény kategóriájában első helyezést ért el. A díjjal együtt tárgyi ajándékokat is kapott a település, többek között motoros fűkaszát, 50 db cserjét, 1000 db egynyári növényt vihettek haza. Az első helyezésnek köszönhetően 2014-ben Zebegény képviselheti Magyarországot az európai megmérettetésen.
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Támogatók: