A hetedik Duna Ünnep megnyitóján Pest megye 1000 éves jubileuma alkalmából a megyei közgyűlés nevében Zsebe Zsolt köszöntötte Kisoroszi polgárait, majd ünnepélyesen átadta a megye millenniumi zászlaját, melyet Molnár Csaba polgármester vett át. Burger Vilmos, a dunai hajósok nevében mondott köszöntőt, majd megkoszorúzta a hajósok emlékművét. Ezt követően bemutatkozott az idén 10. esztendejét ünneplő Kékszilva Néptánc Együttes. Molnár Csaba, Kisoroszi polgármestere megnyitó beszédében kiemelte az összetartás fontosságát, mely összetartás nem csak a mindennapokban, hanem az ünnepekben is megmutatkozik. Ez viszi előre a falut és ezt látják az évről-évre Kisorosziba látogató vendégek is. A 7. Duna Ünnep keretén belül idén két kiállítás is nyílt. A Református Templomban Kisorosziban élő, vagy a településhez kötődő képzőművészek alkotásait tekinthette meg a közönség. A tárlatot Péterfy László szobrászművész nyitotta meg. A Művelődési Házban – csakúgy mint Kisoroszi körül – a Duna vette át a főszerepet. A kék drapériával díszített falak között a Dunáról, a Dunakanyarról, a Duna menti településekről és a folyóhoz köthető régi és még ma is létező mesterségekről tudhattunk meg sok-sok érdekességet. A rengeteg színes program után-közben mindig megéhezik a falu apraja-nagyja, így már alig várják a Duna Ünnep immár három éves múltra visszatekintő programját. Az „Együnk együtt a faluért” megvalósulásán idén is sokan dolgoztak, remek ételekkel várták az éhes vendégeket. A bevételt természetesen idén is a kisoroszi gyermekek kapják majd. A református misszió udvarán idén Kalotaszegé volt a főszerep. A közönség megismerhette a kalotaszegi dalokat, táncokat, viseleteit, háziiparát, hímzési technikáit, sőt még a kalotaszegi ételeket is megkóstolhatta. Természetesen a helyi néptánc és népzene sem maradt le a programpalettáról, az idén 10. születésnapját ünneplő kisoroszi Kékszilva Táncegyüttes nagysikerű bemutatót tartott. Természetesen a sport kedvelői és a gyerekek is találtak maguknak megfelelő programot a Duna Ünnepen. Rácz Gábor vezetésével bemutatkozott a kisoroszi Judo és Kung-fu Klub. Vállalkozók, intézmények és magánszemélyek támogatásával idén is megvalósult a kicsik egyik legkedveltebb programja az aszfaltrajz verseny, na és persze a horgászok is bemutathatták idejüket és fáradtságukat nem kímélő tevékenységük zsákmányaikból készült remekeiket a halászléfőző versenyen. A 7. Duna Ünnepen is koncertek sorozata várta a közönséget. Más fellépők mellett színpadra lépett Keresztes Ildikó és Demjén Ferenc is. A három napos rendezvényt az Edda Művek koncertje zárta.