Szenczy Sándor 1996-ban az Istentől kapott küldetésébe vetett hitre alapozva, ötezer forint adományból kezdte el a szeretetszolgálat munkáját – emlékezett vissza Papp János egyházelnök nyitóbeszédében. Felvillantotta azokat a pillanatokat, ahogy Isten lépésről-lépésre megerősítette és kiterjesztette a szolgálatot. Szilágyi Béla már a kezdetektől önkéntesként, majd hamarosan vezető munkatársként kapcsolódott a szervezethez Sándor barátjaként is.
Mészáros Kornél, az egyház főtitkáraként összefoglalta azt az utat, amely az alapító elnök, Szenczy Sándor betegsége miatti visszavonuláshoz és az utód megtalálásához vezetett. Az egyház vezető szervezete, az Országos Tanács, a Baptista Szeretetszolgálat alapítója márciusi ülésén határozott arról, hogy Szenczy Sándor Istentől kapott szolgálatát, az elvégzett nagyszerű küldetést örökös Elnök Emeritus tisztséggel ismeri el. Papp János és Mészáros Kornél tavasszal látogatta meg és adta át a díjat Szenczy Sándornak. A feleség, Katalin és az utód, Szilágyi Béla jelenlétében történt testvéri, baráti találkozón közös úrvacsorát vettek és együtt adtak hálát a megtett útért és imádkoztak a szolgálat folytatásáért és a következő elnök megerősítéséért.
(forrás: Baptista Szeretetszolálat)