A Dunakanyar festője : Ujváry Ignác, ezzel invitálta az érdeklődőket a szokásos péntek esti előadás-sorozatának nyári szünet előtti utolsó darabjára a visegrádi Mátyás Király Művelődési Ház. A Dunakanyart és Visegrádot sokan, sokféleképpen festették le.
Ujváry Ignác kötődése azonban ehhez a tájhoz és lakóihoz valóban mély gyö­kerű. Az 1860. szeptember 20-án született Ujváry Ignác kora ifjúsága, ezen a gyönyörű vidéken telt, mivel apja Dunabogdány orvosa volt. Itt nyílt szeme a szépségre, a sok­színű népi kultúrájának befogadására.

A pénteki vetített képes előadás előadója Görbe Márk, aki az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen végzett művészettörténészként. Ujváry Ignác első művészi sikerei már a millenniu­mot megelőző időszakban felhívták rá a figyelmet, például a főváros megvásárolta a Sárosfürdő című díjnyertes képét.
A budapesti tárlatokon nagyobb kompozíciókkal sze­repelt, mint a Szt. István szentté avatása című mű­vével. Gazdag alkotókorszak következett ekkor, melynek eredményeképpen számos díjat és kitüntetést nyert.

Hosszú betegség után 1927. július 4-én hunyt el Kisorosziban 66 évesen. Nekrológját a Magyar Művészet című folyóiratban Lyka Károly írta.