Első napirendi pontban Zeller Tibor önkormányzati képviselő, a Városgazdálkodási, Idegenforgalmi és Pénzügyi Bizottság elnöke a városközpont beruházás jelenlegi állásával kapcsolatban adott tájékoztatást a résztvevőknek. A 2010. december eleji közmeghallgatáson bemutatott városközpont tervekhez képest több változás is történt. Az új tervek szerint egy olyan városháza épülne meg, amelyben helyet kapna egy tájékoztatási iroda, az okmányiroda, a gyámhivatal, és egy informatikai részleg. Az eredetileg tervezett két épület helyett csak egy kerülne megépítésre.
A városközpont pályázat túljutott az első fordulón. A város vezetése Zeller Tibor elmondása alapján jó eséllyel bízhat abban, hogy a második fordulóban is pozitív elbírálásban részesülnek. A módosított tervekhez még szükség van néhány szakhatósági engedélyre. Amennyiben a pályázatot véglegesen befogadják, úgy az önkormányzatnak hatvan nap áll rendelkezésére, hogy megkösse a támogatási szerződést. Az aláírást követően 18 hónap alatt kell a munkálatokkal elkészülni és átadni az épületeket.
A városközpont beruházáshoz kapcsolódóan Csathó Pál grafikusművész egy fejlesztési tanulmánytervvel kereste fel az önkormányzatot, amelyben egy Visegrádon létrehozandó nemzetközi vásár lehetőségét vázolja fel. A tanulmányhoz készült kisfilmet a Visegrádi Szövetség fórumán is bemutatta.
A költségek a majdani beruházót terhelnék és ez a terület rendezésére is vonatkozna, így a város költségvetését nem érintené a fejlesztés. Csathó Pál elmondta, hogy milyen előnyökkel járna Visegrádnak és az itt élő embereknek, ha megvalósulna a beruházás.
A következő napirendi pontban Abonyi Géza polgármester adott tájékoztatást a választások óta eltelt időszakról, arról, hogy milyen nehézségekkel kellett szembenéznie a város új vezetésének.
Az eddig megtett takarékossági intézkedések folytatódni fognak. Racionalizálni kell a két legnagyobb intézmény, a polgármesteri hivatal és az általános iskola működési struktúráját. Meg kell vizsgálni, hogy hogyan lehetne a közüzemi díjakból lefaragni, és megszüntetni a felesleges kiadásokat – mondta el a polgármester. Abonyi Géza arról is beszélt, hogy a kevés pénzből azért fejlesztések is történtek. Megújultak a tornacsarnok öltözői és a világítása, kibővült és ügyfél barátabbá vált az okmányiroda, folyamatosan fejlődik a sportpálya. A polgármester a következő időszakra vonatkozó tervekről is beszélt.
Az idei évben megvalósulhat az óvoda bővítése. Az engedélyezési eljárásokon már túl van az önkormányzat. A polgármester reményei szerint szeptembertől már egy új, korszerű intézménybe vihetik a szülők gyermekeiket.
A gát, az úgynevezett delta, és a focipálya közötti szakaszokon felújításra kerül a régi sétány, a munkálatok várhatóan már tavasszal elkezdődnek. Az árvízvédelmi beruházás a jövő évben fog elkezdődni. Egy 2,8 km-es szakaszon a városkaputól a gátig egy mobil gát lesz felállítva, a további szakaszokat pedig megemelik és megerősítik. A tavalyi évben az esőzések által okozott patakáradás során rengeteg kár keletkezett az Apátkúti-völgyben. Az önkormányzat pályázaton nyerte meg a helyreállításokhoz szükséges pénzt, így még idén nyáron elkezdődnek, és be is fejeződnek a munkák az érintett szakaszokon.
Abonyi Géza tájékoztatójának végén a jelenleg lezajló társadalmi változásokról beszélt. Kiemelte, hogy Visegrádot közép- és hosszú távon az emberi kapcsolatok egymáshoz való közeledése, új szervezetek megjelenése, és a közös vállalkozások vihetik előre és erősíthetik meg.