A "tabulatúra" szó kottaírást jelentett még a XVIII. században is. Ma annak a formációnak a neve, akik nagy sikerű koncertet adtak Visegrádon.
A Tabulatúra zenekar nemcsak egy zenei együttes. Hivatásuk szerint a középkori, a reneszánsz, és a korabarokk, valamint a történelmi Magyarország területén valaha elterjedt magyar vonatkozású zene megismertetését, bemutatását tűzte maga elé célul.
Hangszerbemutatók, ismeretterjesztő és hagyományőrző zenei előadások, valamint a nagyobb koncertek mellett tematikus Rákóczi-, Balassi-, Tinódi-, Zsigmond-, Szent Erzsébet-, Hunyadi Mátyás-, Kálvin-, Shakespeare-, Szent István- és egyéb jeles személyiségekhez köthető emlékműsorokkal állnak a közönség elé.
A történelmi Magyarországon sok tabulatúrás gyűjtemény maradt fenn, a legismertebbek a Kájoni-, a Vietórisz- és a Lőcsei-kódexek, az együttes rendszeresen idéz fel belőlük dallamokat. A régi dallamok csakis eredeti hangszereken szólalhatnak meg. Természetes tehát, hogy a Tabulatura hangszerei között ott van a ma már kevéssé ismert oktávspinét, rebek, viola, fidula, lantok, koboz, ciszter, vagy a szász líra.
A határon túli magyarság részére évente több alkalommal szerveznek előadásokat, és rendszeres fellépői hazai és külföldi hagyományőrző rendezvényeknek is. Ha a siker mértékegysége a taps, a lemezek vagy a meghívások száma, akkor a Tabulatúra együttes 6 lemezével és megszámlálhatatlan számú vendégszereplésével igencsak sikeresnek érezheti magát.