A Sziget hangja ökumenikus kórus énekét követően a tahi tagóvoda gyermekei a betlehemi mese című műsorukat mutatták be, a gyermekek énekeltek és verset mondtak előadásukban. A tótfalui óvodások a négy adventi gyertya történetét bemutató összeállítással léptek fel.

A gyerekek templomi műsorát követően a gyülekezeti teremben az adventi süteménykészítő verseny eredményhirdetésével folytatódott a program. A helyiség sok-sok finom ínyencséggel, háziasszonnyal és kóstolni vágyóval telt meg. Idén is három, bejgli, mézeskalács és a család kedvenc süteménye kategóriában várták a pályaműveket. A desszerteket Nagyné Erzsike és Kálmán Istvánné Judit értékelte. A zsűri elnöke a TV paprika című televíziós műsor szereplője, Baracskay Angéla cukrászmester volt. Az eredményeket Gaál Sándorné hirdette ki. Mézeskalács kategóriában a baptista gyülekezet által készített sütemény bizonyult a legjobbnak, a bejglik között pedig Gratzl Erika desszertje lett az első. A család kedvenc süteményét 11 háziasszony készítette el. Közülük a legízletesebbnek Schandl Ferencné alkotását ítélte meg a zsűri. Minden évben jutalmazzák a legkülönlegesebb süteményt is. Ezt a címet idén a református kisifi csapat érdemelte ki. Az eredményhirdetés végén a jelenlévők saját maguk is megízlelték a karácsonyi csemegéket.

Az Advent Tahitótfalun rendezvénysorozat legutolsó programja a baptista imaházban megtartott gyermekek karácsonya volt. A koraesti ünnepélyen a gyülekezet Biztos Szikla Klub nevű csapata, valamint ifjúságának tagjai játékokat vezettek, illetve műsorral készültek a megjelentek számára. Végül egy-egy csomaggal ajándékozták meg a gyermekeket.