Az idei, második rajzpályázatra, mely az „Éltető Duna” címet kapta, csaknem 50 pályamunka érkezett – mondta el Topits Judit, az egyesület elnöke advent első hétvégéjén, december 1-jén a Pócsmegyer Rendezvényközpontban megtartott kiállításmegnyitón. A rendezvényen Schramkó Péter könyvrestaurátor, tanár, a pályázatot elbíráló zsűri elnöke mondott megnyitó beszédet.  Kiemelte: a gyerekek még nem tanulták el a felnőttek egyforma gondolkodását, megfelelési kényszer nélkül,  őszinte lényeglátással, tulajdonképpen fogalmi rajzolással készítik alkotásaikat. Ezért ez az eredeti művészet, az eredeti nagybetűs élet, amit a falakon látnak a megjelentek. Éljen a valódi, fiatal művészet, éljen az ártatlanok tiszta látása, éljen a valóság – mondta Schramkó Péter lelkesítő beszédében. A megnyitót követően a résztvevőket megvendégelték a szervezők. A díjazott rajzokból készült képeslapokból az adománydobozba dobott tetszőleges összegért bárki vehetett. Az így összegyűlt pénzt az egyesület a helyi rászoruló családok megsegítésére szervezett adományprogramjára fordítja. A gyermekrajzokat bemutató kiállítást január közepéig lehet megtekinteni a Pócsmegyer Rendezvényközpontban.