A rendezvény előtt a helyi református temetőben megkoszorúzták a néhai sportvezető sírját majd ezt követően következtek a látványos tánc-és sportbemutatók. 

Az egykori sportvezető munkáját a Tahitótfalu polgármestere is megköszönte. Sajtos Sándor köszöntőjében a dicső múlt felidézése mellett a jövő feladatairól is szólt. 

A helyi futballkör és a sportolók elismerése után a a csillaghegyi mazsorettcsoport előadásával indult a rendezvény. Aikido és kungfu bemutatókat is láthattak az érdeklődők. 

A résztvevőket éremmel jutalmazták, majd a délután folyamán a Tahitótfalui Sportegyesület a Zebegénnyel játszott bajnoki futballmérkőzést, melynek szünetében a Szent György Lovagrend tartott bemutatót.