Marczis Norbert a bűnesetekről való beszámoló után a közösségi érdekekkel összefüggő szabálysértések kapcsán elmondta, hogy a hóeltakarítást akadályozó, szabálytalanul parkoló autókra több figyelmet fordítanak a téli időszakban, ez főként a falu központi területeit érinti majd. A téli időszak okán óvatosságra intette a lakosságot egyes faárusok vevőket károsító tevékenységével kapcsolatban. A körzeti megbízott a községen kívülről érkezett csalók gyakorlatára is felhívta a figyelmet, akik valamely közműszolgáltató munkatársainak kiadva magukat, általában idősebbektől csalnak ki pénzt, vagy az otthonokba bejutva értékeket próbálnak eltulajdonítani. A körzeti megbízott kiemelte a közösség erejét, azt hogy az egymásra figyeléssel ezek a kísérletek megelőzhetők.
Közélet
2015 Dec 07 09:47
DUNABOGDÁNY - Marczis Norbert körzeti megbízott tájékoztatója
Marczis Norbert János személyében szeptember 1-jével új körzeti megbízottja van Dunabogdánynak. Az 1973-ban Hevesen született törzszászlós mezőgazdasági szakközépiskolai érettségi majd gépésztechnikum elvégzése után Miskolcon járt rendészeti szakközépiskolába. Pályafutását 1998-ban kezdte a Pest Megyei Rendőr-főkapitánysághoz tartozó Tahi Rendőrőrsön járőr beosztásban, ezt követően 1999-től 2015-ig Budakalászon körzeti megbízotti feladatokat látott el, ezután került Dunabogdányba.
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Kövessen minket!
Támogatók: