Forrás: Szentendrei Rendőrkapitányság
Közélet
2017 Már 07 10:45
Egy Visegrádon történt garázdaság miatt indított eljárást a Szentendrei Rendőrkapitányság
Egy dömösi lakos ellen indítottak eljárást garázdaság, valamint rongálás gyanúja miatt - adta hírül a Szentendrei Rendőrkapitányság. Február közepén a férfi és három társa egy teherautóval közlekedett Visegrád belterületén, ahol egy kereszteződésnél kanyarodni kívánó személyautó elé vágtak. A sértett elmondása szerint, a számára ismeretlen személyek kiugrottak a járműből és autója elé álltak. A gyanúsított a bal oldalsó- és a szélvédő üvegét betörte a kezével, melynek következtében azok szilánkosra törtek. A cselekmény közben a férfi hangosan szidta az autó sofőrjét, fenyegetően követelte, hogy szálljon ki a gépkocsijából, majd a betört ablaküvegen keresztül próbálta megütni.
Miután az autó vezetője nem szállt ki, tovább folytatta a rongálás, lerúgta az egyik visszapillantó tükröt, valamint belerúgott a jármű oldalába. A sértett segítségére egy buszsofőr sietett, akinek felszólítására az ismeretlen férfi abbahagyta a fenyegetőzést, majd két ismerősével visszaszállt a teherautóba és elhajtott a helyszínről. A tanúkutatás és adatgyűjtés eredményeként a bűncselekménnyel kapcsolatba hozható férfi személyazonosságát sikerült megállapítani, a 30 éves dömösi férfi a kihallgatáson a bűncselekmény elkövetését elismerte. Az ellene folyamatban lévő büntetőügyben szabadlábon védekezhet.
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Kövessen minket!
Támogatók: