Rétvári Bence, a rendezvény fővédnöke, a térség országgyűlési képviselője, parlamenti államtitkár a megnyitón elmondta, ez egy teljesen új kezdeményezés, amelynek köszönhetően az eddig csillagszerűen bejárható túrákhoz képest egy 90 kilométeres kört jelöltek ki. A BörzsönyRing megnyitásával most már van egy kitaposott ösvény, melyen bármikor körbe lehet tekerni a hegységet. A táblák, az útbaigazító jelek és az internetes tartalom ezentúl mindenkinek a rendelkezésére áll, hogy a táv egészét, vagy egy-egy szakaszát az év bármely napján megismerje, végigjárja. A Magyar Kerékpárosok Szövetségének képviselője is köszöntötte a rossz idő ellenére is szép számban megjelent bicikliseket. Ferencz Gyöngyi, Szob polgármestere az elhangzottakhoz hozzátette, hogy Szob önkormányzata az Egészségfejlesztési Irodával közösen egy kiegészítő programot, egy futóversenyt is szervezett ezen a napon a járásban élő általános iskolás korú gyermekeknek. Az első három célba érkezettet korcsoportonként éremmel és oklevéllel jutalmazták, de minden résztvevő kapott emléklapot és egy kis elemózsiacsomagot is. Délután mentőkutyás bemutatóra, jótékonysági gyaloglásra, majd spagettipartyra várták a résztvevőket.
Sport
2019 Okt 28 20:19
Elstartolt az első BörzsönyRing
Idén először rajtolt el hagyományteremtő szándékkal a mintegy 90 kilométeres kerékpáros futam, a BörzsönyRing a szobi Duna-partról.
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Közélet
2026 Júl 22
Lakossági segítséget kérnek a szúnyoghangok rögzítéséhez
Természeti környezet
2026 Júl 22
Sikeres a rákosi vipera visszatelepítési programja
Kultúra
2026 Júl 21
Főzőverseny, népi játszóház, koncertek – Ilyen programok lesznek Leányfalu falunapján
Közélet
2026 Júl 21
Álhírek, manipuláció és bizalomvesztés – Galánfi Csaba előadása Pócsmegyeren
Természeti környezet
2026 Júl 21
Gajdos László miniszter kezdeményezi a kotorékvadászat betiltását
Kultúra
2026 Júl 20
Orgona-régizene koncerttel kezdődnek a Zenés Nyáresték Pócsmegyeren
Kultúra
2026 Júl 20
Az anyanyelv erejéről tartott irodalmi estet Sudár Annamária Visegrádon
Természeti környezet
2026 Júl 20
Rosszabb az aszályhelyzet, mint a „történelminek” mondott 2022-es évben
Kultúra
2026 Júl 19
Kiállítás és jazz koncert egyben – Dupla program lesz Pócsmegyeren
Közélet
2026 Júl 19
Stabil vízellátás, fejlesztések és csökkenő vízveszteség Dunabogdányban
2026 Júl 19
Fesztiválozás biztonságban: a jó élmények mellett a tudatosság is fontos
Kultúra
2026 Júl 18
Hangulatos Nyári Szín-esték koncertek lesznek Tahitótfaluban
Hírek
Hírek - 2026. július 21.
Kommentár nélkül
DUNABOGDÁNY - Hangok mögött - Beszélgetés Ott Rezső zeneszerzővel
Kommentár nélkül
Összeállítás a 41. Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokról
Közvetítés
VISEGRÁD - Szentmise - 2026. július 18.
Kommentár nélkül
VISEGRÁD - A népek országútján - Visegrád a népvándorláskorban - Gróf Péter régész-történész előadása
Kommentár nélkül
DUNABOGDÁNY - Okos gyerek, okos eszköz - Prof. Dr. Gyarmathy Éva pszichológus előadása
Kommentár nélkül
DUNABOGDÁNY - Jelenetek a Pünkösdi klang idei programjaiból
VISEGRÁD - Visegrád bronzművessége Nagy Lajos király korában - Buzás Gergely előadása
VISEGRÁD - Pénzverés Visegrádon a középkorban - Tóth Csaba előadása
VISEGRÁD - 20 év régészeti kutatásai az Anjou-kori Visegrád város területén - Kováts István előadása
VISEGRÁD - Civitas Wyssegradiensis. Az Anjouk székvárosa: Visegrád - Mészáros Orsolya előadása
VISEGRÁD - A visegrådi vårrendszer az Anjou-korban a legújabb ásatások tükrében - Szoboszlay Gergely előadása