A Trianon előtti és a bécsi döntések következtében újraegyesített Kárpát-medencei haza történelmi városait, várait, kastélyait, falvait, páratlanul szép tájait ábrázolják a színes és fekete-fehér korabeli fényképek. A kiállításon láthatók még a hagyományos paraszti élet, a pusztai emberek és a pásztorok világa is. A tárlatot Árvavölgyi Béla református tiszteletes nyitotta meg, kiemelte, hogy nekünk magyaroknak a fegyverek erejével szemben az isteni igazságosságban kell bizakodnunk. Beszédet mondott G. Szalai István, ismertette - egyebek mellett - a kiállítás létrehozásának célját, hogy a látogatók "megerősödjenek magyarságukba vetett hitükben és a magyar haza feltámadásának örök reményében". A gyűjtemény, mely a tervek szerint a Szentendrei-sziget többi településén és Leányfaluban is bemutatásra kerül, árilis 21-ig látható a tahitótfalui református gyülekezeti teremben.