Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az eseményt megelőző sajtótájékoztatón elmondta, a rendezvény ráirányítja a figyelmet ennek a gyönyörű tájegységnek a lehetőségeire és még inkább összekovácsolja a hajós közösséget. Az ország gazdasági fejlődésében igen jelentős szerepet tölt be a turisztikai szegmens, hiszen az idei első negyedévben a vendéglátás árbevétele közel 280 milliárd forintra, vagyis az egy évvel korábbinak a duplájára emelkedett. Erős nyár várható turisztikai szempontból, 36 millió fendégéjszakát várhatunk az idei évben - mondta a kormányszóvivő, majd hozzátette, hogy ez már majdnem eléri a 2019-es rekordot, a 41 milliós vendégéjszakát.

Az esztergomi és visegrádi középkori királyi központok, a magyarországi Limes, Szentendre és Vác nem csak Budapest turisztikai kínálatát tudják kiegészíteni, hanem önmagukban is megérik a látogatást, sőt egyre többen keresik fel ezeket a helyeket önálló turisztikai célpontokként is. A kormány is igyekszik segíteni a turisztikai szektort, például a Kajla-programmal, a SZÉP-kártyák felhasználhatóságának kiterjesztésével és a Dunakanyar-napijeggyel, amely átjárhatóságot tesz lehetővé a hajójáratok között.

 

Erős Gábor országgyűlési képviselő kiemelte, hogy az általa képviselt térségben működő önkormányzatok is nagy mértékben használják ki a folyó adta lehetőségeket. A hajós felvonulás ráirányítja a figyelmet arra, hogy elsősorban a hazai tájakat érdemes megismerni és gyermekeinkkel is megismertetni.

Rétvári Bence országgyűlési képviselő elmondta, hogy a látványos felvonulással azt kívánják elérni, hogy még többen látogassanak el a Dunakanyarba és az itt élők pedig még büszkébbek legyenek lakóhelyükre.

Azért tudták tavaly elindítani a felvonulást, mert 40 év után végre sikerült újraindítani a szobi hajókikötőt, és az érkezési helyen, Verőcén is most építette vissza a Mahart a hajókikötőt 25 év kihagyás után. Emellett Zebegényben is hajókikötő létesült. Nem csak a motoros hajók számára vannak lehetőségek, hanem két új csónakház is épült, továbbá három strand szépült meg, és a kisvasutakat is felújították. 

 

Az idei felvonuláson mintegy száz hajó vett részt, és az  újdonsága az volt, hogy láványos füstgyertyákkal színezték a Duna kanyarulatát.