Mindenki megőrizhette egyéni arculatát, saját hagyományait amivel kiegészíthette a közös pedagógiai programot. Mindenki megtarthatta a helyi jól bevált tantervét. Az intézményi önállóság szinte teljes mértékben megmaradt. A mérések közössé váltak. Rögtön a 2007-es 2008-as tanévtől bevezetésre került az elsősöknél a hangosolvasás mérése. Ez már eredményeket is mutat, már 20 szótaggal többet olvasnak az elsősök, mint az első évben. A Szegedi Tudományegyetemmel együttműködésben is vannak mérések, a másodikosok és a harmadikosok körében magyarból és matematikából vannak kompetencia mérések, melyek tavaly 80-85%-os teljesítményt mutattak.
Számtalan közös programunk van, például a Kistérségi Diáknap, ahol a tagiskolák gyerekei együtt játszottak, szerepeltek, versenyeztek. Ez csodálatosan összehozta az Ipoly-völgye gyemekeit ugyanúgy, mint a nyári tábor, amely már második alkalommal került megrendezésre, az első évben Velencén voltunk, tavaly pedig Zamárdiban. Mintegy száz gyerekkel, akik a kistérségi iskolából jöttek. Szenzációs jól éreztük magunkat, jómagam is.
Egész évben zajlottak a tanulmányi versenyek matematikából, földrajzból, történelemből, szövegértésből, értékes díjakat nyertek a gyerekek. Ez is mindig más és más településen került megrendezésre.
Én úgy érzem és nekem talán célom is az, hogy itt az Ipoly-völgyében ismerjék meg egymást a gyermekek, hiszen felnőtt korukban majd ehhez a közösséghez fognak tartozni, itt fognak letelepedni, családot alapítani. Közösségben nőjenek fel, és ha majd találkoznak felnőtt korukban, akkor ne ismeretlenként menjenek el egymás mellett az utcán, vagy ha esetleg továbbtanulásra kerül a sor és bekerülnek egy váci iskolába, akkor nem lesznek egyedül.
Itt a szobi iskolában mire készültök most?
Amire legjobban készülünk, az a TÁMOP 3.1.4-es pályázatnak a hatalmas volumenű megvalósítása, amely január 4-én egy projektindító nappal vette kezdetét. Ez egy 30 milliós uniós pályázat, amitől picit tartunk is, de most már látjuk, hogy mit tudnak profitálni belőle a gyerekek és az iskola. Hiszen a tudásalapú társadalom, vagy pedig az élethosszig való tanulás az már a pedagógiai köztudatba belopta magát, és ez a pályázat ennek az elősegítését fogja hozni. A szövegértés, szövegalkotás kompetenciájának a fejlesztése és a matematika, logikus gondolkodás fejlesztése az alapja mindennek.
Rendületlenül pályázunk, ahány pályázat ki van írva, mi igyekszünk mindenhol részt venni és persze szeretnénk mindenhol nyerni. Pályáztunk az informatikai eszközfejlesztésre is és nyertünk több mint négymillió forintot. Ebből a pénzből Karácsonyra minden tagiskola kapott egy számítógépet, és ide a szobi iskolába tíz új számítógépet, egy laptopot és egy interaktív táblát. Ez az interaktív tábla maga a csoda, a szülők is úgy nevezik, hogy csodatábla.
Ősszel a szülők-nevelők bálján mintegy 270 ezer forint gyűlt össze, ebből csempézzük ki az alsó folyosót. Ez a napokban készül majd el.