Közélet
2014 Jún 28 01:00
Iskolaigazgató-jelölt meghallgatásával és kényes hulladék-ügyekkel foglalkozott a dunabogdányi képviselő-testület
Videó letöltése

Az iskola intézményvezetői pályázati kiírására érkezett egyetlen jelölt meghallgatásával kezdődött a dunabogdányi képviselőtestület valamint az Népjóléti-, Oktatási-, Kulturális- és Sportbizottság június 10-i együttes ülése. Sajóhelyi Gábor igazgatójelölt, aki három évtizedes tanári pályafutása alatt több közoktatási intézményben töltött be vezetői pozíciót, pályázatában kínálatbővítéssel az iskola térségbeli kiemelkedését, vonzóvátételét és ezzel a létszám fenntartását jelölte meg elsőrendű célként.
Az igazgató feladataként az anyagi erőforrásokért folytatott szakmai lobbitevékenység mellett a pedagógusok szakmai továbbképzésének koordinálását emelte ki. Ezenkívül a hagyományápolásból és reformpedagógiai törekvések megteremtéséből származó ethosz kialakítását és a folyamatos minőségbiztosítást ígérte megválasztása esetén. A 2013-ban életbe lépő új köznevelési rendben az igazgatói kinevezéssel kapcsolatban az Önkormányzatnak, csakúgy mint a nemzetiségi önkormányzatnak és a tantestületnek csak véleményezési joga van. Ez utóbbi testületek a jelölt kinevezését a képviselőtestületi ülést megelőző meghallgatások után hozott döntésükkel nem támogatták. A képviselőtestület 2 igen, 3 nem és 1 tartózkodás arányában Sajóhelyi Gábor igazgatói kinevezését szintén nem támogatta. A véleményező testületek közül csak a szülői munkaközösség biztosította bizalmáról a jelöltet. A további lépésekről: az igazgatói kinevezésről vagy új pályázat kiírásáról a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ dönt majd.
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Támogatók: